Évtizedes szakértelmünket latba vetve tervezzük meg logisztikai rendszerét, legyen szó raktártervezésről, készletgazdálkodásról vagy logisztikai hálózat megalkotásról. Lean és logisztikai tanácsadásunk keretében rész lehet egy általunk mentorált logisztikai fejlesztésben, tervezésben, ahol az alkotó erőforrást Ön biztosíthatja, mi pedig azt, hogy ne tévedjen le a kiválasztott útról az iránymutatásunk mellett.

Kontrolling

Kontrolling

Ön is biztosan kíváncsi, hogy mi bújik meg a folyamatok mögött, viszont ennek feltárásához valamint kielemzéséhez kifinomult eszközrendszerre, módszertanokra lenne szüksége a tervezéshez, koordinációhoz, beszámoló készítéséhez.

Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy szeretnénk mérni a raktári (vagy egyéb logisztikai) folyamatok hatékonyságát, de egyrészt nem áll rendelkezésre ehhez megfelelő mérőrendszer (rosszabb esetben nem lehet mérni a folyamatokat, ekkor az alapoktól kell indulni) illetve ezeket az információkat nem is tudjuk hogyan eljuttatni a megfelelő személyekhez, nincs erre kiépült rendszer.

Továbbá igényként merülhet fel, hogy adott esetben napon belül is be tudjunk avatkozni a folya-matok menetébe, amennyiben azt látjuk, hogy a jelenlegi metódus nem lesz elegendő a napon belül kitűzött (és Vevőink irányába vállalt!) célszámok eléréséhez. Ezekben az esetekben biztosan tudunk Önnek segítséget nyújtani, mert a mérés specifikálásától kezdve, a megjelenítő felületek kialakításáig teljes spektrumában képesek vagyunk segítséget nyújtani Önnek, hogy Ön mindig aktuális képet kapjon az operáció működéséről, ennek megfelelően tudjon tervezni és hiteles be-számolókat készíthessen a menedzsment vagy éppen a tulajdonosok felé.

Egyéb szakmai kérdésével forduljon szakértőnkhöz:

Antal Norbert
norbert.antal@leanlogisztika.hu

Lean logisztika