Kezdőlap 1111 Budapest, Bertalan Lajos utca 7-9.

Raktártervezés

Kontrolling

A raktárak tervezése egy szakma melyhez jelentős logisztikai szaktudásra van szükség. A vállalatok jelentős hányada elköveti azt a hibát, hogy először építésszel megtervezteti az épületet, majd ezt követően próbálja berendezni azt. Az építész nem veszi figyelembe a logisztikai szempontokat, így hiába a jelentős befektetés, sajnos az új épület esetében is kompromisszumos megoldásokat kell találni ezen esetekben. Az ideális, ha a zöldmezős raktárak tervezésének első lépésében logisztikai mérnökök vázolják fel a koncepciókat, majd a kiválasztott koncepciók megvalósítását követően az építésszel közösen a logisztikai szempontokat is figyelembe véve alakítják ki az épületet és a kapcsolódó infrastruktúrát. Keressen meg minket, ha raktárat akar építeni, hogy az Ön számára optimális épület és telephely kerüljön kialakításra, elsősorban figyelembe véve a logisztikai prioritásokat.

A raktártervezés során vállaljuk a teljes projektmenedzsmentet, vagy részfeladatok elvégzését is:

  • raktári elrendezés tervezés (árufogadó, tároló, komissiózó, áru előkészítő),
  • a költségteljesítmény alapon optimális tároló berendezések és anyagmozgató eszközök kiválasztását,
  • a raktári folyamatok és a raktárhoz kapcsolódó telephelyi útvonalak részletes megtervezését,
  • a megfelelő raktári informatikai rendszer (WMS, adatgyűjtők, stb.) kiválasztását,
  • az új raktárban megvalósuló folyamatok részletes spcifikálását.

 

Egyéb szakmai kérdésével forduljon szakértőnkhöz:

Sztrapkovics Balázs
balazs.sztrapkovics@leanlogisztika.hu
+36 70 558 92 24

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
Kapcsolat